Online újság
[2010-08-12] TAPOLCAI NYÁR 2010
forrás: Dancs István (helyilapok.hu)
fotó: FamArt Kommunikációs Kft
Tapolca- 2010. augusztus 8.- A Tapolcai Nyár 2010 rendezvénysorozat múlt heti fellépője- Kovács Kati- hatalmas sikert aratott. Néhány szót váltottam vele a műsor kezdete előtt. Elmondta, büszke rá, hogy élőzenét hall a publikum, nem híve a playback- nek.
Ezt elmondhatták magukról a soron következő előadóművészek is- a Zsadon Andrea-Szolnoki Tibor duó, akik az operett műfaj ikonjai, és a színpadon kívül is egy párt alkotnak.
A Tamási Áron Művelődési Központ rendezvényszervezői Kovács Kati megaslágerei után, a popzene vizeiről, egy másik- közkedvelt- műfajra eveztek át.
A kedves és szimpatikus művész- házaspár ismert operett slágerekkel /Cintányéros cudar világ, Ringó vállú csengeri violám, stb…/ szórakoztatta a Víziszínpad köré gyűlt, mintegy 3-400 főnyi érdeklődőt. Magával ragadó stílusukkal, táncos betétekkel tarkított előadásukban az operett tradícióit követték. Teljes átéléssel, önmagukat adva szereztek felejthetetlen perceket a nem túl nagy számú, ám annál lelkesebb közönségnek, akik a művészekkel együtt énekelték a slágereket, majd vastaps formájában fejezték ki véleményüket a látottakról-hallottakról.
Zsadon Andrea /63/ és Szolnoki Tibor /52/ is megkapta ugyanazt az elismerést, a Jászai Mari-díjat.Nem érdemtelenül, hiszen a műfajon belül szinte mindent elénekeltek már, amit lehetett.
A két színművész-énekes műsorában még egy ismert név is közreműködött: Körmendi Péter /zeneszerző, előadóművész- fotó bal szélén/ kísérte az operett műfaj két élő legendáját zongorán.