• Online újság [2010-09-08] Programzáró nap a Batsányi János Gimnáziumban


  • 2010. augusztus 27-én zárult az intézményben a TÁMOP 3.1.4. „ A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innovatív intézményekben” című pályázati program.

    Varga Tiborné igazgató köszöntőjében kiemelte a program értékét: a minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek - a gimnázium céljaként megjelölve.

    Zengői Attila, közoktatási szakértő, intézményi folyamat-tanácsadó összefoglalta a 2009. júniusában indult és 2010. augusztus 31-én zárult programban kitűzött célok megvalósulásának, tartalmi megújulásának megtörténtét.

    Dr. Vargáné Fehér Györgyi szakmai vezető ismertette a tantestülettel a tanév során elvégzett munkát: 4 kulcskompetencia területen folyt az oktatás: magyar, matematika, kémia és 2 idegen nyelv (angol-német nyelv). A második félévben tantárgytömbösített oktatás volt a 9. és 10. évfolyamom (kémia, földrajz, informatika és rajz).

    A pályázat keretében az intézmény IKT eszközökhöz jutva, a napi munkában használva, a digitális tananyagok adta lehetőségekkel dolgozott a tanítás – tanulás folyamatában.

    A programban résztvevő kollégák bemutatták innovációs tevékenységüket: mindenki a saját tantárgyához kapcsolódóan készített oktatást segítő anyagokat: Horváthné Kovács Margit: A reneszánsz, Kocsis Béláné: Geometria, transzformációk, dr. Vargáné Fehér Györgyi: Függvények és grafikonok, Híres magyar matematikusok, Bende Attila: Bevezetés a kémiába, Atommodellek, Kémiai alapismeretek, Lájerné Mészáros Zsuzsanna: Bécs és Bőczén Zsolt: Our Environment.

    A felsorolt innovációk megtalálhatók az iskola honlapján illetve az Educatio adatbázisában, mindenki számára hozzáférhető.

    A következő tanévben is folytatja az intézmény a megkezdett munkát.