Hírek [2012-01-19] A könnyeiket törölgették a koncerten


Remek hangulat kísérte, vastaps jutalmazta a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar szombat esti hagyományos újévköszöntő hangversenyét.

forrás: naplo-online.hu | Szerző: Szerző: Szijártó János

A Városi Rendezvénycsarnokban a méltán népszerű együttest ezúttal is Péni Béla karnagy irányította és ő mutatta be a felhangzó műveket, szerzőiket a közel ezres létszámú közönségnek. A koncertet a karnagy köszöntője után Bach Korálja nyitotta meg, majd a folytatásban ismét Bach következett, Fantázia és fúga című művét hallhatták Donald Hunsberger amerikai zeneszerző, harsonaművész hangszerelésében.

A Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje ezúttal is átütő sikert hozott. Vastaps volt a jutalmuk (Fotó: Penovác Károly)

A Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje ezúttal is átütő sikert hozott. Vastaps volt a jutalmuk (Fotó: Penovác Károly)



Aztán Hidas Frigyestől egy huszadik századi fantázia és fúga következett, majd a szünet előtt Liszt Ferencről emlékezett meg a karnagy előbb szóban, a zenekar pedig a Rákóczi-induló egyik lendületes változatával. Nem árt tudni, hogy Liszt kilenc változatban adta közre a Rákóczi-indulót élete során, minden bizonnyal azért, mert azt életműve egyik legfontosabb részének tartotta. A szünet után Alfred Reed Evolution című fúvószenekari műve teremtett remek hangulatot a nézőtéren. Ha lehet ezt mondani, az utána következő filmzenei kalandozás fokozta a zenei élményt.



Charles Chaplin Selectionjét, a Titanic zenéjét (a kellemes hangú Böröczki Anna szólóénekével), illetve az Indiana Jones legszebb dallamaiból készített összeállítást őszinte örömmel fogadta a hallgatóság. Ennio Morricone olasz zeneszerző műveinél, illetve a Hair zenéjének, a hippikorszak „nagy passiójának” hallgatása közben többen a könnyeiket törölgették. A szép filmzenéket profi módon mutatta be a kitűnő ütősszekcióval is rendelkező Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar. A közönség hosszú percekig tapsolta, éljenezte a nem mindennapi produkciót.


Hatásosan játszott, halhatatlan filmzenék

Sokakat megérintettek a szép és a zenekar által igazán hatásosan előadott halhatatlan filmzenék. Szinte látta az ember a Volt egyszer egy vadnyugat főhősét, Harmonikát, amint áll az akasztófa alatt, vállán testvérével, vagy éppen vietnami háborúba induló, onnan soha vissza Berger arcát, amint menetel a sokak számára koporsóként szolgáló repülőgépbe.