Hírek [2012-01-23] Új idők szele


Tapolca- Településünkön több elismert énekes vagy formáció működik, vagy indult világhódító útjára. A Tóth lányoktól Márión át a keményebb műfajt képviselő együttesek is tudatják jelenlétüket.

Közülük az egyik az Új Idők zenekar- nyitott próbáikra szerdánként lehet ellátogatni a Szent György Panzió és Étterem pincéjébe. A részletekről Gárdos Tamás bérlő-üzletvezetőt és Szijártó Jánost, a formáció frontemberét kérdeztem.

forrás: lapföldi2.hu | szerző: Dancs István

A vidám, szimpatikus üzletvezető elmondta, hogy Szijártó János kereste meg, majd közös megegyezés után úgy döntött, hogy a jövőben ott próbálhat a banda.

tamasgardos_2009.02.16-12.26.30.jpg

Gárdos Tamásról /fotón/ köztudott, hogy „vevő” az igényes zenére. Több elsimert énekest, élő legendát is meghívott már, de énekelt a panzióban Domján Tamás vagy Nagy Zsazsa is, aki a lounge műfajt népszerűsítette. Volt musical est, valamint a Cosma film forgatása is. Az Új Idők zenekkaral kapcsolatban elmondta, mindössze egy számot hallott még csak tőlük, így botor dolog lenne véleményezni őket. Amiben viszont biztos: - A banda élőzenét ad elő, ez már alapból csak jó lehet!- fogalmazott az üzletember.


Szijártó János a formáció vezetője ezután a kezdetekről beszélt: - Vajon ezek az „új idők”, amit őseink szerettek volna? Mi sem erre vártunk és vágytunk gyermekkorunkban. Jobbra, szebbre és ennél élhetőbbre.

Mivel várat magára a „szép, új világ”, a valóságra szeretnénk fölhívni az emberek figyelmét. Az Új Idők- anno- Herczeg Ferenc lapja volt-, ez az egyik.... mindennapjaink pedig a másik kapcsolódási pont. Nemzetünk szétforgácsolódása, környezetünk ártalmai és egyéb aktualitások is benne foglaltatnak a szövegeinkben. Mindezt kemény zenei köntösben igyekszünk tolmácsolni. Amit még fontosnak tartok elmondani- zenekarunk kedvtelésből, hobbi szinten „tolja”.

ui1.jpg

- Hogyan kerültetek a Szent György Panzió és Étterem pincéjébe?

- Megkerestem Gárdost Tamást, hogy az épület alatt húzódó pince nagyszerű és alkalmas hely lenne a zenekar próbái számára. Előtte Tapolca-Diszelben, a Csobánc Kultúrházban gyakoroltunk, amiért ezúton is köszönet Bognár Ferenc igazgató úrnak. Igyekeztünk közelebbi helyre fókuszálni, az egyszerűbb megoldás felé elmozdulni. Bognár urat is tájékoztattam, helyeselte a döntést... Gárdos Tomi pedig pozitívan állt hozzá. A panzió pincéjében a hangtechnika adott, viszonylag kevés háttérmunka mellett próbálhatunk.

pince_2009.02.16-12.30.41.jpg

Szerdánként- 18:30 és 21 óra között várunk minden érdeklődőt, akik kiváncsiak az Új Idők zenekarra. Innen az elnevezés is: Rock-szerda. Hangsúlyozni szeretném, ezek csak nyitott próbák, de elképzelhető, hogy a jövőben- péntekenként- akár koncert is lehet belőle. Röviden ennyi a történet.

- Tagok?

- A dob mögül más a világ- ezt Tóth Péter erősítheti meg. Sajcz Gábor basszusgitáron, Balta Csaba és jómagam- Szijártó János- pedig szólógitáron „toljuk”.

ui2.jpg

- A zenekedvelők az ilyen és ehhez hasonló műfajú bandákat hajlamosak beskatulyázni valamelyik politikai irányzata...

- Kétségtelen, hogy vannak különböző stílusú zenekarok, köztük a rock bandák. Ezen belül az úgynevezett nemzeti rockot gyűrő együttesek. Nem sorolom közéjük magunkat, ugyanis jelentős köztünk az eltérés. Mi a nemzeti sorskérdések mellett az emberrel, egyénnel, családdal is foglalkozunk. Summázva: identitástudattal átitatott magyar rock formáció az Új Idők.

- Neked segített a szövegírásban, hogy újságíró vagy?

- Szerencsére a szöveg itt van a fejemben, a téma adott. Sokkal több már az adott anyag, mint amennyit dallátudunk formálni.

- Hanghordozó?

- Terveztük, de rajtunk kivülálló okok miatt hiúsult meg a tavalyi esztendőben. A szándék továbbra is megvan. Úgy tűnik, hogy saját erőből sikerül hangfelvételeket készítenünk, amelyek- reményeim szerint- az áprilisi koncerttel egy időben már hallható lesz a világhálón /két klip/.

- Jövő?

- Ahogy utaltam rá, a tavalyi után, idén is- április 21- én- megrendezzük Tapolca-Diszelben a II. Csobánc Rocktalálkozót. Ezúttal már négy formáció csap a húrok közé- Hungarica, Turán, Határkő és az Új Idők.

epulet_2009.02.16-12.43.01.jpg

A Szent György Panzió és Étterem pincehelyiségében gyakorol szerdánként az Új Idők zenekar- minden érdeklődőt szeretettel várnak!