„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Tisztelt Városlakók! Kedves Barátaim ! |
![]() |
Azt mondják, hogy azt próbálja meg az Isten, akit nagyon szeret. Hiszek abban, hogy bírom a Jóisten vigyázó szeretetét, ezen felül pedig polgártársaim bizalmát, ezért kaphattam feladatul, hogy városunk vezetője lehessek.
Mint ahogy a mottóul választott Széchenyi idézet is mutatja, úgy gondolom, hogy a közösen megállapított, valamennyiünk javát szolgáló célok megvalósításához minden tapolcai lakos véleményére, ötletére, javaslatára, tevékeny részvételére szükség van.
Kérem Önöket, segítsék munkánkat azzal, hogy megosztják velem és képviselő-társaimmal örömeiket és gondjaikat, valamennyi, a városunk épülését biztosító elképzeléseiket. Találkozzunk a fogadóórákon, a kulturális- és sportrendezvényeken, városi eseményeken! Szólítsuk meg egymást, legyünk nyertes csapat!
Bízom benne, hogy honlapunkon sok érdekes és értékes információt találnak, amelyek megkönnyítik a tapolcai mindennapi életben való eligazodást!
Baráti üdvözlettel:
Császár László
polgármester