Önkormányzat

Eseménynaptár

Nincsenek képek

Tapolca Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Határtalanul!” Kárpátaljai Szolidaritási programban 2 400 000Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, a határon átnyúló kapcsolatépítés, segítségnyújtás. Partnerintézményünk az Aknaszlatinai Szent Anna Óvoda.

Tapolca Város Önkormányzata a „Testvértelepülési programok és együttműködések” című pályázati kiírásra benyújtott TTP-KP-1-2021/1-000213 azonosítószámú pályázaton
2 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Találkozó a Ruzinovi (Főrév) búcsún” program megvalósulása érdekében.

A projekt célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, a Bratislava-Ruzinov városrész és Tapolca közötti testvérvárosi partnerség erősítése.



befektetobarat_225px_k2.png

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-39/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. december 11-én (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  

  1. A 2019. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2019. évi üzleti terveinek megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Bűnmegelőzési stratégia elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolca 4507/2 hrsz-ú ingatlan hasznosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: dr. Németh Mária Anita jegyző
  7. Döntés a Szász Márton Általános Iskola vagyonkezelési szerződéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Tourinform Iroda tájékoztatója a 2018. évi működésről és a 2019. évi tervekről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Elismerő címek, helyi kitüntetések adományozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Részletfizetés iránti kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  3. Bérlakás nyílászáróinak cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. december 7.

Buzás Gyula
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-37/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. november 20-án (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A helyi adókról szóló 21/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A helyi közművelődésről szóló 39/2012. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A temetőkről és temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Biofuna Kft. részére beruházási támogatás nyújtása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Döntés a Tapolcai Média Közalapítvány támogatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározása a 2019. évre
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjának meghatározása a 2019. évre
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Tájékoztató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatás tapasztalatairól, és a 2019. évi közszolgáltatási díj elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  12. A Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  13. Stratégiai ellenőrzési terv elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  14. Javaslat Tapolca Város Önkormányzata közvetlen irányítása alatt működő egyes városüzemeltetési tevékenységeknek és munkaszervezeteknek a Cselle-Ház Kft-be történő átszervezésére
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  15. Tapolca Város Önkormányzata Gazdasági Program 2015-2019 kiegészítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  16. Döntés a Tapolca, 1875/4 hrsz. alatti ingatlan megosztásáról és művelési ágának megváltoztatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  17. Döntés ingatlanok telekcsoport újraosztásáról, valamint a Tapolca, 1954/26 hrsz. alatti ingatlan és művelési ágának megváltoztatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  18. Döntés a Tapolca, 7850 hrsz-ú ingatlan önkormányzatnak történt térítésmentes felajánlásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  19. Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  20. A 2019/2020-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  21. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  22. Tájékoztató a helyi adókról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. november 15.
                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-35/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. november 12-én (hétfő) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Vis maior pályázat hiánypótlás benyújtása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Beszámoló az ingyenesen önkormányzati tulajdonba átadott ingatlanokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. november 10.

Buzás Gyula
elnök

 

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-31/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. október 24-én (szerda) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:              Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Beszámoló az önkormányzati részesedésű gazdasági társaságok 2017. évi gazdálkodásáról, valamint a 2018. évi üzleti tervekről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a Tapolca 4507/43 hrsz. alatti ingatlan adásvétel útján történő hasznosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés a TIAC VSE támogatási kérelméről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Döntés a Tapolca Városi Mozi elnevezésének megváltoztatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Beszámoló a 2018. évben nyertes, benyújtott és előkészítés alatt levő pályázatokról, előzetes kötelezettségvállalás új projektek megvalósításához
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tájékoztató a Tapolca Város Önkormányzatának fenntartásában, illetve működtetésében levő intézmények részére a 2018. évi költségvetésben a karbantartási feladatok elvégzésére biztosított előirányzat felhasználásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolcai Termálstrand 2018. évi működéséről szóló beszámoló elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Bérlakás bejárati ajtójának cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  2. Részletfizetés iránti kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
    Zuhanyzó kicserélése fürdőkádra tárgyú kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. október 18.

Buzás Gyula
elnök

 

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA
Ügyiratszám: 1/64-32/2018.


MEGHÍVÓ


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. október 24- (szerda) 13.45 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme (8300 Tapolca, Hősök tere 15.)


NAPIREND

  1. Pályázat benyújtása "Szociális alapellátási feladatok ellátása" jogcímen (szóbeli előterjesztés)
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

Tapolca, 2018. október 19.


Buzás Gyula
elnök

 

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-28/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. szeptember 18-án (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Beszámoló az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok 2017. évi gazdálkodásáról, valamint a 2018. évi üzleti tervekről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójához történő csatlakozás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tapolcai Tanuszodához ingyenes területátadás a Magyar Állam részére
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Haditechnikai eszközök tulajdonjogának átvétele
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A helyi közösségi közlekedési feladatok 2018. I. és II. negyedévi teljesítéséről szóló beszámolók elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Bútorok adományozása a Tapolcai Rendőrkapitányságnak
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Vis major pályázat benyújtása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. szeptember 14.

 

                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök
                                                                                                                                                      

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-27/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. szeptember 4-én (kedd) 8.10 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

N A P I R E N D

 

  1. A Tapolcai Pisztráng- és borfesztivál támogatása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      Bérlakás bejárati ajtójának cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula Bizottság elnöke

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. augusztus 28.

 

Buzás Gyula
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-25/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. augusztus 15-én (szerda) 8.10 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére pályázat kiírása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata helyi közösségi közlekedésének támogatására 2018. évi pályázat benyújtása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      Bérlakás konyhabútorára vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő:Buzás Gyula bizottság elnöke/em>

2)      Nem lakás céljára szolgáló helyiség kirakat és portál és bejárati ajtó cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

3)      Bérlakás átalakítására vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

4)      Bérlakás nyílászáróinak, bejárati ajtójának cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

5)      Bérlakás bejárati ajtó cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

6)     Részletfizetés iránti kérelem megtárgyalása
        Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. augusztus 8.

 

Buzás Gyula
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-23 /2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. július 30-án (hétfő) 8.10 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A települési víziközmű rendszer 15 éves (2019-2033) időtávra szóló Gördülő Fejlesztési Tervének megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. július 27.

 

Buzás Gyula
elnök

 

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-20/2018.

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. július 18-án (szerda) 8.10 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Döntés a törökországi Çanakkale és Tapolca testvérvárosi kapcsolatáról
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a Tapolca-Raposka-Hegymagas-Szigliget települések konzorciuma által megvalósításra tervezett "Tapolca-Szigliget közötti kerékpárút megvalósítása" című projekt indításáról
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény öltözőhelyisége, valamint a kapcsolódó vizesblokk felújítása, további pályázati önerő biztosítása
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Döntés a Tapolca, 0259/1., Tapolca, 0259/2., Tapolca, 0259/3., Tapolca, 0259/4. hrsz. alatti ingatlanok hasznosításáról
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolca, 4507/43. hrsz. alatti ingatlan kijelölése hasznosításra
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Alapítványi támogatás jóváhagyása
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Döntés a bárányhimlő elleni védőoltási program 2018. évi fordulójáról
    előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. július 13.

Buzás Gyula sk.
elnök

Kiadmány hiteléül:   dr. Németh Mária Anita
jegyző

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-19/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. július 12-én (csütörtök) 8.10 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme
(8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) 

 

NAPIREND

 

  1. Döntés a törökországi Çanakkale és Tapolca testvérvárosi kapcsolatáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény öltözőhelyisége, valamint a kapcsolódó vizesblokk felújítása, további pályázati önerő biztosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés a Tapolca, 0259/1., Tapolca, 0259/2., Tapolca, 0295/3., Tapolca, 0259/4. hrsz.  alatti ingatlanok hasznosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolca, 4507/43. hrsz. alatti ingatlan kijelölése hasznosításra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Döntés a bárányhimlő elleni védőoltási program 2018. évi fordulójáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Alapítványi támogatás jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. július 9.

 

 

Buzás Gyula sk.
elnök

 

Kiadmány hiteléül:   dr. Németh Mária Anita
jegyző

 

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-17/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. június 19-én (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A magánerős lakossági útépítés szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Fejlesztési forrás biztosítása a tapolcai Sport Panzió modernizációjára
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Önkormányzati Tűzoltóság működési támogatásának biztosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Alapítványi támogatások jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Beszámoló az ingyenesen önkormányzati tulajdonba átadott ingatlanokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 2017. évi beszámolójának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Döntés a Tapolcai Városgazdálkodási Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Tapolca Város Önkormányzata fásítási koncepciójának elkészítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely Alapítvány 2017. évi beszámolójának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Részletfizetés iránti kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  2. Bérlakás felújítására vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  3. Bérlakás két szoba ablakainak cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  4. Bérlakás nyílászáróinak, bejárati ajtójának cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke
  5. Bérlakás nyílászáróinak, bejárati ajtójának cseréjére vonatkozó kérelem megtárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. június 15.

 

                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök
                                                                                                                                                      

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-15/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. május 29-én (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetésében elkülönített 5.000.000,- Ft támogatási összeg felosztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzatának fenntartásában, illetve működtetésében lévő intézmények részére a 2018. évi költségvetésben a karbantartási feladatok elvégzésére biztosított előirányzat tervezett felosztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Honvéd Sportegyesület támogatási kérelmének elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Döntés nyári gyermekétkeztetés saját forrásból történő biztosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolca, 0259/1.,  Tapolca, 0259/2., Tapolca, 0259/3., Tapolca, 0259/4. és Tapolca, 0259/5. hrsz. alatti ingatlanok kijelölése hasznosításra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      Bérlakás felújítására vonatkozó kérelem megtárgyalása
Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. május 25.

 

                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök
                                                                                                                                                      

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-13/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. május 15-én  (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A 2017. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A "Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán" című projekt kiemelt fejlesztési területen történő megvalósítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. május 11.

 

Buzás Gyula sk.
elnök

Kiadmány hiteléül:   dr. Németh Mária Anita
jegyző                                                                                                                                               

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-11/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. május 2-án (szerda) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. A 2017. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet aktualizálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló és a költségvetési maradvány elfogadásáról szóló beszámoló megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Döntés laktanyai ingatlanok adásvétel útján történő értékesítéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Saját forrás biztosítása a "Muzeális intézmények szakmai támogatására (Kubinyi Ágoston program) című pályázati kiíráshoz
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Településrendezési eszközök módosítása közlekedésfejlesztési projekt megvalósítása érdekében
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A 2017. évi belső ellenőrzésekről készült éves összefoglaló jelentés megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. április 27.

 

                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök
                                                                                                                                                      

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-9/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. március 27-én (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:              Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. A 2018. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a Tapolca, 4370/19. hrsz-ú ingatlanra érkezett vételi ajánlatról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés a TVSE pályázatához szükséges önrész biztosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi közbeszerzési tervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Haszonélvezeti jog alapítása a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által fenntartott Széchenyi István Baptista Középiskola köznevelési közfeladatainak ellátását szolgáló ingatlanokra és ingóságokra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A Szász Márton Általános Iskola fenntartói jogának átadása a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy köznevelési intézményfenntartónak
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán projekt indítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A Tapolcai zsidó sírkert rekonstrukciója
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2017. évi beszámolóinak és 2018. évi munkaterveinek jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Belső ellenőrzések jelentéseinek tárgyalása
    Előterjesztő: Buzás Gyula bizottság elnöke

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. március 23.
                                                                                                         Buzás Gyula
                                                                                                                elnök
                                                                                                                                                      

 

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-7/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. március 9-én  (péntek) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Döntés laktanyai ingatlanok adásvétel útján történő értékesítéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzati tulajdonú tapolcai Sport- és turistaszálló modernizációja
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. március 7.

 

Buzás Gyula
elnök


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-5/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. február 20-án (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. A Badacsonytördemic, 1303 hrsz-ú ingatlan hasznosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az NHSZ Tapolca Kft és az NHSZ Csobánc Kft tőkeemeléséhez tulajdonosi hozzájárulás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Tapolca Város Településrendezési Eszközeinek kisebb módosításának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. február 16.

 

Buzás Gyula
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64-3/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. február 13-án (kedd) 14.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2018. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi költségvetésének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A gyermekétkeztetés szolgáltatási önköltségének és intézményi térítési díjainak megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Településképi Arculati Kézikönyv elfogadása és településképi rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A tapolcai Tanuszoda létesítéséhez ingyenes területátadás a Magyar Állam részére
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Beszámoló a városüzemeltetési munkacsoport 2017. évben végzett tevékenységéről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Városgazdálkodási Kft által üzemeltetett fizetőparkolók működtetésének szerződés szerinti elszámolása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. A Tapolca 3312/A/4 helyrajzi szám alatt nyilvántartott belterületi ingatlan hasznosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. február 9.

                                                                                                         Buzás Gyula

                                                                                                                elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/64 /2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottsága 2018. január 16-án (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme     
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézménye telephelyének áthelyezésével kapcsolatos önkormányzati nyilatkozat
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. január 15.

 

                                                                                                Buzás Gyula
                                                                                                       elnök