• Online újság[2008-12-24] Mindenki karácsonya


  • Mindenki karácsonya

    Új helyszínen, a Fő téren állították fel az idén a város karácsonyfáját, ezért a hagyományos mindenki karácsonya ünnepség is ide, az új helyszínre került. Több százan gyűltek össze a hatalmas fa körül, már jóval a kezdés előtt.

    A Kazinczy Ferenc Tagintézmény 1-2-3. osztályosaiból összeállt kórus kedves dalokkal hozta el a karácsony hangulatát, majd Szoboszlai Cintia nyolcadikos diák szavalta el Ady Endre Karácsony Című versét. Bakos György folytatta azt a hagyományt, amelyet a testület indított útjára évekkel ezelőtt, nevesül, hogy minden ünnepen más képviselő mondja el, hogy mit is jelent számára a szent ünnep. Beszédében a szeretet, mint a családok összetartó erejét hangsúlyozta, valamint azt, hogy a karácsony jó alkalom arra, hogy kifejezzük egymás iránt érzett megbecsülésünket.
    Új színfoltja volt a város legmeghittebb ünnepének, hogy Tapolcára is megérkezett a szeretet lángja. Sólyom Károly alpolgármester mondta el, hogy a láng Betlehemből, a Születés templomából indult útjára és december közepén érkezett Magyarországra. Erről a lángról gyújtották meg a tapolcai mécsest is, amelyről mindenki vihetett haza az otthonába Jézus megváltó fényességéből.
    Az egyházi szolgálat alkalmával Szabó Emőke református lelkészasszony arra hívta fel a figyelmet, hogy a terített asztalok mellett gondoljunk azokra, akiknek csak kevés jut a karácsony fényéből, és ne feledkezzünk meg azokról a hozzátartozókról és barátokról sem, akik már nem e földön ünnepelnek. Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész egy történetet mesélt el arról, hogy lehet hosszan ecsetelni az ünnep lényegét, de akinek füle van, az meghallja, hogy egy a lényeg: Isten szeret, hiszen egyszülöttjét adta értünk. Csere Sándor kanonok megáldotta a város fáját, és kérte, hogy ne úgy éljük meg az ünnepet, mint csupán a nagy lakomák idejét, hanem az ilyenkor magunkba szívott, mások által adott szeretet és jóság vezéreljen bennünket majd az ünnepek elmúltával is.
    A 6-7-8-os Kazinczy iskolás diákok felelevenítették a Betlehemezés szép hagyományát. Gyönyörű jelmezekben dalolták-táncolták el Jézus születésének történetét.
    A csípős hideg ellen minden jelenlévőnek jólesett a város ajándéka, a forró ital és a kalács.