• [2009-01-23] Mammográfiás felvételi berendezés

  • Nők napja Tapolcán

    Akár így is hívhatnánk azt az eseményt, amelyen ünnepélyes körülmények között adta át Tapolca Város Önkormányzata üzemeltetésre a Dr. Deák Jenő Kórház Rendelőintézet és Gyógybarlang Kft-nek a pályázaton nyert összegből vásárolt mammográf gépet és előhívó berendezést.

    Több mint fél éve nem tudtak már mammográfiás vizsgálatokat végezni a kórház röntgen osztályán, mert meghibásodott az 1977-ben vásárolt berendezés. A város önkormányzata ez idáig többször is nyújtott segítséget a 65 ezer ember ellátásáért felelős egészségügyi intézménynek különféle orvosi eszközök beszerzésével. Sólyom Károly alpolgármester köszöntőjében ezzel is bizonyította, hogy a kórházat üzemeltető Medisyst Kft. számíthat a város segítségére. Majd dr. Németh Attila ügyvezető igazgatóval és dr. Imre László jegyzővel együtt aláírták az üzemeltetési szerződést. A több mint húszmilliós beruházáshoz a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. pályázat keretében tizennégymillió forintot biztosított, az önkormányzat vállalt önrésze meghaladta a hatmillió forintot. Kovács Tamás a fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója gratulált az eddigi nyertes pályázatokhoz, mint amilyen a Tapolcát Diszellel összekötő kerékpárút, vagy a polgármesteri hivatal akadálymentesítése volt. Bíztatta a város vezetését, hogy kísérjék figyelemmel a 2009-es évi pályázati lehetőségeket is. Dr. Medgyaszai Melinda az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára az új gép népegészségügyi jelentőségét emelte ki. Mint mondta, ezután minden Tapolca-Sümeg térségben élő nő nagy eséllyel élheti túl az emlő daganatos betegségeit, majd felhívta a figyelmet a szűrővizsgálatok népszerűsítésének fontosságára. Az ünnepséget követően kérdésünkre elmondta, hogy példaértékűnek tartja azt az összefogást, amely a térséget jellemzi. Ennek másik aktuális példája a város vezetése, a kistérség és a városlakók közös szándéka, nevesül egy új mentőállomás építése, amelyhez a minisztérium is hozzá kíván járulni anyagilag. Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is jelentősnek vélte a megyében tapasztalható összefogást az egészségügy érdekében. Megköszönte a város vezetésének, hogy tovább folytatják azt az építő-fejlesztő munkát, amelyet a decemberben elhunyt Ács János polgármester elkezdett.
    Dr. Kollát Ildikó, a röntgendiagnosztikai osztály vezető-főorvosa elmondta, hogy mérföldkő az új berendezés az osztály életében, hiszen általa lehetővé válik az emlő betegségeinek azonnali felismerése. A pár perces vizsgálatot követően a beteg még a vizsgálóban megkapja a felvételeket, amelyeket azonnal elemeznek. Amennyiben elváltozást tapasztalnak, úgy rögtön ultrahangos vizsgálatot végeznek. Ha ez is pozitív eredményt mutat, akkor a beteg már a napokon belül bekövetkező sebészeti beavatkozás dátumával térhet haza. A gép már három hete dolgozik, de egyelőre csak a hét három napján. Eddig száz nőnél végeztek vizsgálatot, közülük ötnél derült fény daganatos betegségre. Valamennyien túl vannak már a műtéten is.

    vissza